Life coaching

Tanácsadás lelki kérdésekben, stresszkezelésben

Hiszek abban, hogy az élet fejben dől el, mégis az az ember, aki az élet valamely területén megpróbáltatásokon megy keresztül, érthetően úgy érzi, elveszítette az irányítást és energiára vágyik.


A coaching egy támogató folyamat, melyben coachként felelősségem, hogy klienseimnek segítséget nyújtsak azon a területen, ahol az erőforrásaik töltődésre szorulnak és ezáltal támogassam céljaik elérésében.


Hogyan?


Az ember önmagának csak azokat a kérdéseket tudja megfogalmazni, melyekre már rendelkezik válasszal. A coaching irányított beszélgetés, melynek sikere a kérdéstechnikán múlik. A konzultációk alkalmával a kérdések olyan válaszokhoz vezetnek el, melyek a kliens számára új kapukat nyitnak meg, ezáltal aktuális élethelyzetéről árnyaltabban gondolkodik, szemléletet vált. Az üléseink biztonságos környezetet nyújtanak, hogy a kliens kockázat nélkül gyakorolhassa a már meglévő és még kiaknázatlan képességeit, melynek köszönhetően kezdeményezőbbé, eredményesebbé válik.

 

A következő témákkal fordulhat hozzám:


– családi, szülői, párkapcsolati nehézségek,
– érzelmi elakadások feloldása, döntési nehézségek,
– munkahelyi nehézségek, kiégés,
– célokat akar megfogalmazni, újragondolni és elérni,
– önismeret fejlesztése,
– gondolkodás fejlesztése, szemléletmód kialakítása,
– stresszcsökkentés és kezelés,
– tudatos életmód kialakítása,
– életvezetés, hatékonyság- és motiváció növelése,
– testi, lelki, szellemi jólét megteremtése és növelése.

Egyéni konzultáció

A személyes konzultáció időtartama 1óra. Az első alkalommal megalapozzuk a bizalmas légkört, megismerkedünk és feltérképezzük a problémát. A magánéleti, illetve lelki eredetű kérdések általában több konzultációt vesznek igénybe, persze értelemszerűen a konzultációk számát a kliens szükségletei, céljai határozzák meg.

Mediáció

Azoknál a problémáknál, melyek több embert érintenek (például párkapcsolati, családi problémák), lehetőség van a coachingba beépített mediációra, melynek időtartama 1,5 óra. Ebben az esetben az ülésen a felek egyszerre vesznek részt. Ajánlott előtte egyéni konzultáción is részt venni.

Online konzultáció

A személyes konzultáció előnyben részesül, ugyanakkor amennyiben ez nem tud megvalósulni, online formában is lehetséges az együttműködésünk.

Csapatépítő tréningek

Gyakorlatorientált, interaktív foglalkozásokon való részvétellel tudunk hozzájárulni a szociális készségek (pl. együttműködés, konfliktuskezelés, kommunikáció), illetve stresszkezelés fejlesztéséhez. Cégek és egyesületek számára szolgál, melyeknél több fő dolgozik együtt és nélkülözhetetlen az egymás közötti kooperáció. A foglalkozások tematikája és mennyisége a megbízó céljai és igényei szerint kerülnek meghatározásra.

Előadás

A szervező igénye szerint előadás tartható a tudás bővítése, szemléletformálás érdekében a stressz és life coachinghoz kapcsolódó témákban.

A konzultációk egészséges személyek megsegítésére szolgálnak, azaz azokkal a személyekkel foglalkozom, akik nem szorulnak pszichoterápiára és pszichiáter beavatkozására.